• eyelash growth serum
  • Ma 2018. december 12., szerda, Gabriella napja van. Holnap Luca és Otília napja lesz.

    2008. december 18. és 2009. január 18. között ismét a főváros egyik legszebb helyszínén: a városligeti Vajdahunyadvárban, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban lesz látható a BETLEHEMI JÁSZOL című kiállítás.

    A 15. alkalommal megrendezésre kerülő kiállításon való részvételre A Magyar Kézművességért Alapítvány – az IPOSZ-szal, a MOMKE-val, a BKIK Kézműipari Tagozatával és a Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplommal együttműködve – nyílt pályázatot hirdet hazai és határon túli magyar kézművesek, tárgyalkotó népművészek és kézműves iparművészek, hivatásos és műkedvelő alkotók, egyéni jelentkezők és közösségek részére. A pályázat tematikáját ezúttal kibővítjük az advent, a karácsonyi ünnepkör tárgyaival, díszítő elemeivel.

    Pályázni ennek megfelelően: természetes alapanyagok (kivéve sólisztgyurma) felhasználásával készült – legfeljebb három – népművészeti, képző- vagy iparművészeti jellegű, a betlehemi jelenetet, annak szereplőit ábrázoló, a betlehem mának szóló üzenetét megfogalmazó, vagy a betlehemezés hagyományait felelevenítő ill. az adventhez, a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó alkotással lehet.

    A pályázatra beadott alkotások nem automatikusan kerülnek kiállításra! Válogatásukat a Hagyományok Háza, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus szakértői, az Egyházközség és az Alapítvány képviselői végzik, akik egyúttal javaslatot is készítenek a legjobb pályamunkák díjazására.

    Elismerés, díjazás: a kiállításra bekerült résztvevők a december 17-én tartandó ünnepélyes megnyitón oklevelet kapnak, a zsűri által kiemelt alkotások készítői pedig az oklevélen kívül különböző díjakat vehetnek át.
    Ekkor kerül átadásra a kiállítók helyben leadott szavazatai alapján a Betlehemi Vándordíj is!

    A jelentkezés határideje: 2008. november 15.

    A jelentkezéshez nevezési lapot kell kitölteni és a fenti határidőig visszaküldeni az Alapítvány titkárának (Gergely Imre, IPOSZ, AMKA 1392 Bp. 62., Pf.: 289. postacímre, vagy Word-formátumban az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címre), a nevezési díjat pedig ezzel egyidejűleg kérjük az Alapítvány OTP-nél vezetett 11705008-20436209 sz. számlájára befizetni vagy átutaltatni.

    Az alkotások beadásának időpontja: 2008. november 21-22-én 10-16 óráig.

    A beadás helyszíne: Magyar Mezőgazdasági Múzeum (Bp., Városliget, Vajdahunyadvár), alagsori Moziterem.

    A pályázat válogatott anyaga 2008. december 18. és 2009. január 18. között a Múzeum I. emeleti kiállítótermében: az ún. Kertészeti teremben kerül bemutatásra.

    A visszaadás időpontja: 2009. január 19-20-21-én 10-16 óráig.

    Az előző hat évhez hasonlóan az idén is színes fotóalbumban örökítjük meg a kiállítás anyagát, amit az ünnepélyes megnyitóra tervezünk megjelentetni! A különleges karácsonyi ajándéknak számító Betlehemi képeskönyvben minden kiállító 1-1 alkotása szerepelni fog.


    További információ és nevezési lap Gergely Imrétől kapható.
    Postacím: Gergely Imre, IPOSZ, AMKA 1392 Bp. 62., Pf.: 289.
    (Bp., V. ker. Kálmán I. u. 20. IV. 403.)
    Tel: 06-1/354-3146; 06-30/394-6010; e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

     

     

     

  • написание пресс-релиза
  • статьи для сайта
  • написание статей
  • новости для сайта
  • написание коммерческого предложения
  • продающий текст
  • копирайтинг
  • копирайтер
  • копирайтеры
  • SEO копирайтинг
  • рерайтинг
  • рекламные кампании в интернете
  • обслуживание сайта
  • биржи статей