A Vállalkozók Ipartestülete Szolgáltató Egyesület székházában a cipőkészítés múltja és jelene elevenedett meg augusztus közepén.

Az Elfeledett mesterségek címet viselő kiállítást, amelynek a cipészet volt a középpontjában, Mogyoró István festőművész tárlata és a  Mozgáskorlátozottak Kiskunfélegyházi Egyesülete tagjainak munkái tették teljessé.

 

 

 

A megjelenteket Kemecsei János, a kiskunfélegyházi Vállalkozók Ipartestületének elnöke köszöntötte. Ezt követően Szatmári Péter, a Derby Cipőgyártó Kft. tulajdonosa mutatta be a kiállított eszközöket, és megosztotta gondolatait a cipőgyártással kapcsolatos személyes élményeiről, tapasztalatairól.

 

A kiállítást Csányi József, Kiskunfélegyháza város polgármestere nyitotta meg, aki beszédében külön is méltatta az ipartestület tevékenységét: „Megszokhattuk Félegyházán, hogy az ipartestület a régi mesterségek, hagyományok őrzésében fenntartásában, az emlékezet megőrzésében komoly szerepet vállal. Minden év augusztusában egy régi szakmára hívja fel a figyelmünket”.

 

A megnyitót megtisztelte jelenlétével Németh László, az IPOSZ elnöke is, aki dicséretesnek nevezte a félegyháziak törekvését, hogy minden évben szép, jól rendezett tárlaton mutatnak be egy-egy mesterséget.

Kiemelte, hogy országos szervezetként az IPOSZ eddig is támogatta az ilyen kezdeményezéseket, és a jövőben is ezt teszi.

Hogy mennyire régi a cipész szakma, arról meggyőződhettünk a tárlaton, amely augusztus 14-18. között volt látogatható.

 

 

 

Ha lábainkra pillantunk, láthatjuk, hogy ma is visel lábbelit mindenki, tehát ez a szép mesterség ma is él. Igaz, korszerűbb technikával, a tervezésbe már a számítógépes technikát is bevonva.

 

Egy ilyen kiállításnál mindig nagy öröm a szakmák és a művészetek kapcsolódása. Ezt jelzi Mogyoró István tárlata is. A kiállító művész alkotásait Rosta Ferenc, Kiskunfélegyháza alpolgármester méltatta. Mogyoró István az életnek, az életről fest rendkívüli alázattal. Ez a művészi hozzáállása, valamint realista látásmódja teszi műveit közkedveltté.