Karel Capek Szenvedelmes kertészéből tudja minden kerttulajdonos, hogy a tél és tavasz háborújában – ha tehetnénk – kapával, ásóval, puskával, vagy akár alabárddal támadnánk bősz csatakiáltással a télre, természetesen a tavasz oldalán harcba szállva.

 


 

Február – az asszonyok hónapja – Februusról, a megtisztulás római istenéről kapta ókori nevét, aki hitük szerint megóvta őket az ártó és gonosz démonoktól. Legrövidebb hónapunk ősi magyar nevén Jégbontó, míg a katolikus kalendáriumokban Böjtelő hava.

Február 3-án, Balázs napján volt szokás magyar-szlovák területeken a balázsolás, a diákok jelmezes felvonulása, adománygyűjtése. Február 25-én pedig ne felejtkezzünk meg Mátyásról, a jégtörőről, akit legtöbb esetben szekercével vagy bárddal ábrázolnak. Drukkoljunk együtt, mert ha nem talál jeget, akkor csinál! „Topogva jár, mint Mátyás után róka a jégen”.

 

 

Február végéig, március közepéig befejezzük a gyümölcsfák és a dísznövények metszését, majd ezt követően felkészülhetünk a tél végi lemosó permetezésre, annál is inkább, mivel a kártevők és kórokozók is startra készen várják kiskertünk tavaszi teljes pályás letámadását.

 

A hónap közepe-vége felé sok helyen kidugják fejüket a hagymás virágok levélkezdeményei is, sőt, a tavasz legelső hírnökei, a hazánkban őshonos hóvirág, a színpompás krókuszok és a fekete hunyor már a szirmaikat bontogatják.

 

A fekete hunyor magas alkaloidtartalmának köszönhetően különféle fülbetegségek kezelésére is használható. Az árnyékosabb, kissé nyirkos és némi meszet is tartalmazó talajokat kedveli igazán.

 

Február második felében gőzerővel indulhat a háztáji palántanevelés, mellyel lényegesen előbbre hozható a szüret ideje a helybevetéssel összevetve. Fontos a megbízható forrásból, szakboltban vásárolt vetőmag, legyen az paprika, paradicsom, tökféle, zeller, vagy a virágok közül a két örök klasszikus, a bársonyvirág és a petúnia.

 

A jó palánta nevelésének titka az optimális vetési időpont, a megfelelő tápanyagtartalmú, szerkezetű és vízgazdálkodású talaj, az aktuális fejlődéshez és fényviszonyokhoz igazított hőmérséklet, a páratartalom, az egyenletes vízellátottság és a preventív növényvédelem alkalmazása.

 

Régi hagyományos mondás, hogy a mákot hóra kell elvetni, de a borsó, a sárgarépa és a petrezselyem is korán vethető, magjuk akár 1-2 fokon is csírázik, de érdemes a vetést fátyolfóliával takarni ebben a korai időpontban.

 

A március a legserényebb kerti munkák hónapja, a művelési módnak megfelelő szőlőmetszés már mindenütt elkezdhető, folytathatjuk a borsó vetését szabadföldbe, folyamatosan vethetjük a retket is ládába vagy fűtetlen fóliasátor alá, elkezdhetjük a burgonya talajának előkészítését, szerves- és műtrágyázását.

 

Megbonthatjuk és eltávolíthatjuk féltett cserjéink, a rózsák fagyvédő takarását, és végrehajthatjuk a típusnak megfelelő metszést is.

 

A pincében teleltetett mediterrán szubtrópusi növényeinket (leander, angyaltrombita stb.) március közepétől nappal vigyük ki a szabadba, fokozatosan szoktatva őket a napfényhez, nehogy megégjenek a fénytől elszokott levélkéik.

 

Szép tavaszi nyitányt kívánok minden kertbarátnak!

 

Kovács László Zoltán

okl. kertészmérnök