A már tíz éve futó Zöld Iroda program újabb állomásaként Zöld Iroda Napot tartott a Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület Budapesten.

A rendezvényen a hazai irodaszer, irodabútor, irodatechnikai, valamint tisztítószer- és eszközgyártók, forgalmazók környezetkímélő termékeit lehetett megismerni. Közel harminc kiállító mutatta be az érdeklődőknek, milyennek kellene lennie a XXI. század környezetkímélő irodájának. Időszerű a téma, hiszen egyre többen töltik napjaink nagy részét zárt irodában ülve. Jogos az igény az egészséges, barátságos munkahely kialakítására. A kiállítás kísérőrendezvényeként előadásokon, esttanulmányok bemutatásával és egy műhelybeszélgetéssel igyekeztek bemutatni a szervezők, hogyan lehet összeegyeztetni az irodát üzemeltető érdekeit a Zöld Iroda programmal, hogyan fogjanak hozzá környezetbarát irodájuk kialakításához.

A rendezvényről Tóth Gergely, a KÖVET főtitkára így nyilatkozott: - 1997-ben indítottuk el "Környezetbarát iroda" programját külföldi példák alapján. Az irodai munkahelyek környezeti terhelése ugyan messze elmarad a kockázatosabb munkahelyekétől, de a nagy tudatformáló hatás és a mindenki által megtehető praktikus lépések miatt mégis úgy érezzük, a témának nyolc év után is van létjogosultsága. Ez volt egyébként egyesületünk első nagy programja, amit akkoriban a Német Környezetvédelmi Alapítvány támogatott. Oktatásokat szerveztünk, néhány céget rávettünk mintairodák kialakítására, a program lezárásaként elkészült a "Környezetbarát iroda kézikönyv". Nagy örömömre szolgál, hogy a program új erőre kapott, és igény támadt egy új kézikönyvre, s ezt az igényt ki is tudjuk elégíteni. Mára kialakult egy kicsi, de egyre inkább bővülő "zöld mag" az irodai beszállítók között.

A főtitkártól megtudtuk, hogy az egyesület szerteágazó tevékenységéből az előbbi csupán egy. Bár ez a kormányzattól és érdekcsoportoktól függetlenül működő kiemelten közhasznú, non-profit egyesület tanácsadói jellegű munkát is végez, ezt egyrészt non-profit alapon teszi (a nyereséget közhasznú célok elérésére fordítja), másrészt pedig nem a profit céljából, hanem az új módszerek tesztelése, elterjesztése végett. Tevékenysége során képzésekkel, információ-szolgáltatással, konferenciákkal és nem utolsó sorban szakmai szolgáltatásokkal segít a vállalatoknak környezettudatosabbá és fenntarthatóbbá válni. Szakmai munkája közé tartozik telephelyek környezetvédelmi felmérése, ISO 14001/EMAS csoportos bevezetése, környezetbarát iroda program, környezeti megtakarítások azonosítása, környezeti teljesítményértékelő rendszer kiépítése, termékek életciklus-elemzése (LCA), környezeti és fenntarthatósági jelentések minősítése, stratégiai fenntarthatósági audit, iparági összemérés (benchmark) és vállalati környezetvédelmi oktatások tartása. Olyan, a megelőző környezetvédelmet támogató módszereket dolgoz ki, népszerűsít és alkalmaz, amelyek egyaránt szolgálnak környezeti és gazdasági érdekeket.

Az egyesület célja a cégek "nevelése", segítése a fenntartható fejlődés útján, ezen belül környezeti felelősség erősítése, a környezettudatos vállalatirányítás gyakorlati ismereteinek és tapasztalatainak népszerűsítése, a tisztább termelés terjedésének támogatása, a társadalmilag felelős vállalati gondolkodásmód terjesztése. A jövőben a környezetvédelem mellett nagyobb hangsúlyt fektet a vállalkozások társadalmi felelősségére, ezért terjeszti a vállalati felelősségvállalás (CR), valamint társadalmi felelősségvállalás (CSR) eszméjét és módszereit, különös hangsúlyt fektetve a környezet védelmére. Kiemelten fontosnak tartja a kis- és középvállalkozások segítését, versenyképességük növelését.

A szervezet tagjai nem kifejezetten "zöld mintavállalatok", de a környezetért felelősséget érző olyan cégek, melyek tevékenységüket is e szempontok szerint próbálják alakítani, alkalmazzák és terjesztik a környezettudatos vállalatirányítás eszközeit, módszereit. A rendes tagok mellett vannak társult tagok is, főleg egyetemek és más közhasznú szervezetek.