• eyelash growth serum
  • Ma 2018. november 15., csütörtök, Albert és Lipót napja van. Holnap Ödön napja lesz.

    A világ legdrágább karóráival vetekednek a magyar Bexei márka újdonságai

    Műremeknek beillő egyedi munkáival tíz év leforgása alatt harminc esztendős korára a világ leghíresebb, legelismertebb kézműves órakészítői közé küzdötte fel magát Becsei Áron budapesti, harmadik generációs órásmester. Tavaly beválasztották az AHCI (független órások akadémiája) szövetségébe. E szervezetet 1984-ben alapította Svend Anderson és Vincent Calabrese azzal a céllal, hogy szervezetbe gyűjtsék a világ művészi órakészítőit. Az AHCI mindössze 31 tagot fog össze. Európa keleti régióját egyedül Becsei Áron képviseli, aki 2005-ben hívta fel magára a figyelmet a nemzetközi szervezetnek bemutatott Tourbillon No. 1 nevű asztali órájával, valamint a világ legkisebb ingaórájával, a Miniature Zapplerrel. Tagjelöltsége után négy évvel a taggá választás feltételeit is teljesítette azzal, hogy a svájci óra világkiállításon, a Baselworldön az AHCI standján bemutatta új kreációját, a Primus karórát. Az idén dolgozta ki legújabb termékcsaládját Dignitas néven. Pillanatnyilag új kollekciójának három modelljén, a Tourbillon Diago-nálon, a Pure-on és Power Reserve-n dolgozik, ezeket készíti egyedi megrendelőinek, szerződés alapján. Egy-egy példány hónapok alatt készül el kézzel gyártott alkatrészekből, nemes anyagok felhasználásával, mikroszkóp alatt szerelve, édesapjától átvett „órás laboratóriumában”.

     

     

    Bővebben...

     

     

     

    A Magyarországi Kovácsmíves Céh és a Budapesti Szolgáltató és Kézműipari Szakiskola OKJ. szakképesítést nyújtó DÍSZMŰKOVÁCS felnőttképzési tanfolyamot indít 2011. szeptember 1.-i kezdéssel.

     


    Bővebben...

     

    A Debreceni Művelődési Központ nagy múltú tárgyalkotó körei minden évben évadzáró kiállításokon mutatják be az utóbbi időszak legszebb alkotásait. Május 20-án a „Tájoló” Tűzzománc Szakkör és a „Palmetta” Ötvöszománc Szakkör közös évadzáró kiállítása nyílt meg a DMK Újkerti Közösségi Házának Előtéri Galériájában (Debrecen, Jerikó u. 17-19.).

     

    A kiállításon 23 alkotótól láthatók ékszerek, ajándéktárgyak, órák, faliképek június 15-éig hétköznapokon 10-18 óráig.

     

     

     E hét szombatján, április 16-án folytatódik a Hagyományok Háza "Egy gyékényen árulunk" című előadás-sorozata.

     

    A nap témája a csuhé lesz. 10 órától A csuhéfonás újjáéledése címmel Bárány Mara tart előadást, 13 órától pedig Kormosné Klenczner Erzsébet Nyíregyháza-Sóstón élő csuhéfonó mutatkozik be.


     

    Bővebben...

     

    A mérnök, aki kisiparosnak érzi magát

    Előző számunkban egy magyar mérnök kisvállalkozó síktükrös napenergiás projektjéről írtunk. Portréját hely hiányában nem közölhettük. Írásunknak most az ad időszerűséget, hogy a Soós és Társa Hűtőtechnikai Zrt. megújuló hasznosítási üzletággal bővítve palettáját, bemutatótermet nyitott az érdeklődő tervezők, szakemberek, építkezők tájékoztatására. Az üzletág szaktanácsadói teendőit a feltaláló vállalta el.

     

    Bővebben...

     
    További cikkeink...

     

     

  • написание пресс-релиза
  • статьи для сайта
  • написание статей
  • новости для сайта
  • написание коммерческого предложения
  • продающий текст
  • копирайтинг
  • копирайтер
  • копирайтеры
  • SEO копирайтинг
  • рерайтинг
  • рекламные кампании в интернете
  • обслуживание сайта
  • биржи статей