• eyelash growth serum
  • Ma 2017. november 24., péntek, Emma napja van. Holnap Katalin napja lesz.

    Több mint 430 ezren módosítás nélkül fogadták el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallás tervezetet - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára kedden az MTI-t.

     

     

    Tállai András hozzátette: idén először, a NAV kérés nélkül mintegy 3,8 millió magánszemélynek készítette el az adóbevallási tervezetét, amelyek jelentős többsége mától hivatalos bevallásnak minősül. Idén az szja-bevallási korszak véget ért, a lakosság jelentős része mentesült a leglényegesebb és legbonyolultabb adminisztrációs kötelezettségétől, a bevallás-kitöltéstől. Jól vizsgázott az e-szja, mintegy 600 ezren küldték el az új rendszert felhasználva a bevallásukat - mondta.

     

    Tájékoztatott arról is, hogy a NAV által készített bevallás a kifizetői adatokat tartalmazza, amely már csak önellenőrzéssel vagy javítással módosítható. Aki például nem nyilatkozott időben munkáltatójának a családi vagy az első házas kedvezményről, az csak úgy kapja meg a neki járó kedvezmény összegét, ha önellenőrzést nyújt be. Továbbra is a magánszemély felelőssége, hogy jövedelméről precíz bevallás készüljön, és abból ne hiányozzék semmi, ezért annak, aki például ingatlan bérbeadásból szerzett jövedelmet, és nem módosította a tervezetét, mihamarabb érdemes elkészíteni az önellenőrzést. Az e-szja programja ebben is segít, hiszen csak az érintett, hiányzó sorokat kell kitölteni - közölte.

     

    Az e-szja rendszerén keresztül mintegy 160 ezren módosították, egészítették ki a bevallásukat. Az e-szja felületet 1,7 millióan keresték fel. Az utolsó napon 40 ezren küldték meg az e-szja program segítségével a tervezetüket.

     

    Az államtitkár elmondta, hogy május 19-ig 848 ezer bevallás a postán keresztül, 778 ezer pedig elektronikusan érkezett. A visszajelzések szerint a kitöltésben rendkívül sokat segített az a 852 ezer postán kiküldött bevallási tervezet is, amelyekről csak át kellett másolni az adatokat a bevallásba, vagy csak a személyre szabott mellékletet kellett kitöltve visszaküldeni. A munkáltatóktól 660 ezer magánszemély bevallását várják. A papír alapon érkezett bevallások feldolgozása folyamatban van, az elmúlt napokban feladottak még meg se érkeztek a hivatalhoz - tette hozzá.

     

    Forrás: MTI

     

     

     

     

     

     

    Asztrológus, Horoszkóp készítés, Tanácsadás

     

  • написание пресс-релиза
  • статьи для сайта
  • написание статей
  • новости для сайта
  • написание коммерческого предложения
  • продающий текст
  • копирайтинг
  • копирайтер
  • копирайтеры
  • SEO копирайтинг
  • рерайтинг
  • рекламные кампании в интернете
  • обслуживание сайта
  • биржи статей