• eyelash growth serum
  • Ma 2017. augusztus 20., vasárnap, István napja van. Holnap Sámuel és Hajna napja lesz.

    A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint 2017. január–februárban a bruttó átlagkereset 274 300 forint volt, 10,3%-kal több az előző év azonos időszakához viszonyítva. 2017. február hónapban a bruttó átlagkereset 274 800 forint volt, 10,7%-kal magasabb, mint egy évvel korábban.

     

     

    A növekedésre elsődlegesen a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25%-os emelése, továbbá a költségvetési szféra újabb területeit – többek között az egészségügyi és a kulturális munkakörökben dolgozókat – érintő keresetrendezés volt hatással. A nettó keresetek emelkedése a bruttó bér átlagával megegyező mértékű volt.

     

    Az év első két hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 274 300 forint volt. A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (517 100 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabbak (172 900 forint).

     

    Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 182 400 forint volt. 2017-ben a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében emelkedett, befolyásolva a nettó keresetek nagyságát és változását. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 190 200 forintra becsülhető.

     

    A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,6%-os növekedése mellett a reálkereset 7,5%-kal emelkedett.


    KSH/Iparos Újság

     

     

     

     

     

     

    Asztrológus, Horoszkóp készítés, Tanácsadás

     

  • написание пресс-релиза
  • статьи для сайта
  • написание статей
  • новости для сайта
  • написание коммерческого предложения
  • продающий текст
  • копирайтинг
  • копирайтер
  • копирайтеры
  • SEO копирайтинг
  • рерайтинг
  • рекламные кампании в интернете
  • обслуживание сайта
  • биржи статей