• eyelash growth serum
  • Ma 2019. október 17., csütörtök, Hedvig napja van. Holnap Lukács napja lesz.

    Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával a Kovászna Megyei Értéktár Bizottság az Erdélyi Értéktár Bizottsággal, az NMI Művelődési Intézettel és a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal alapítóival együttesen hirdetett vetélkedőt „Négy határon át” címmel Értékeink témában az általános iskolák 5-8. osztályos diákjainak.

     

     

     

     

     

     

    Tizenhárom csapat került a Négy határon át vetélkedő erdélyi döntőjébe, amelyet Sepsiszentgyörgyön tartottak. Az interaktív, honismereti, többfordulós Kárpát-medencei vetélkedő célja a külhoni értékek megismertetése és őrzése, valamint az értéktárak bővítése volt, ezáltal is közelebb hozva és ismertetve a Kárpát-medencei határon túli értékeket, emlékhelyeket, személyiségeket úgy a határon túli régiókban, mint az anyaországban élő nemzedékek számára. A versenybe három diákból és egy pedagógusból álló csapatok jelentkeztek, akik az elmúlt hónapokban három fordulón keresztül versenghettek a regionális döntőbe való jutásért.

     

    A micskei Hatodikos Tündérlányok csapata dicséretben részesült. Különdíjjal jutalmazták a gyergyószentmiklósi Favágók csapatát, a helyi kézművessel készített értékes riportfilmjükért. A második különdíj is Gyergyószentmiklósra vándorolt, a Szent Miklós csapat tagjai a legjobb érték felterjesztésének elkészítésével, az angadzsabor örmény levessel érdemelték ki az elismerést. Lakiteleki döntőn való részvételt nyert – harmadik helyezést érve el – a gyergyóditrói Székelyhármas, a második helyezett Köllő Miklós utódai csapata, Gyergyócsomafalváról, valamint a vetélkedő első helyezettjei, az Időutazók, Micskéről.

     

    A három nyertes csapat áprilisban a lakiteleki döntőn vett részt. A legjobbak a lakiteleki kirándulás mellett egy igazi hungarikum-körutat nyerhettek a Kárpát-medence keleti részére, Lezsák Sándor, a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány elnökének vezetésével.

     

     

  • написание пресс-релиза
  • статьи для сайта
  • написание статей
  • новости для сайта
  • написание коммерческого предложения
  • продающий текст
  • копирайтинг
  • копирайтер
  • копирайтеры
  • SEO копирайтинг
  • рерайтинг
  • рекламные кампании в интернете
  • обслуживание сайта
  • биржи статей