• eyelash growth serum
  • Ma 2020. április 05., vasárnap, Vince napja van. Holnap Vilmos és Bíborka napja lesz.

    A koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet munkáltatókat érintő egyik fontos rendelkezése, nevezetesen a 6. § (1) és (2) bekezdésének b) pontja szerint az elrendelt veszélyhelyzet időtartama alatt előírt tilalmak, korlátozások betartása érdekében a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény eltérő szabályokkal kerül alkalmazásra.

     

    Ennek értelmében a veszélyhelyzet megszűnését követő harminc napig a munkáltató a munkavállaló számára az otthoni munkavégzést és a távmunkavégzést egyoldalúan elrendelheti. Ebből pedig az következik, hogy munkaszerződés módosítása nélkül, a munkáltató elrendelheti a munkavállalók otthoni munkavégzését. A munkáltató ezen egyoldalú jognyilatkozata a munkavállalóval való közléssel válik hatályossá.

     

    A veszélyhelyzet időtartamáról azt kell tudni, hogy  fennállásának szükségességét a Kormány folyamatosan felülvizsgálja, tehát annak végső időpontja jelenleg nem ismert.

     

    A rendelet a kihirdetését követő napon, azaz március 19-én lépett hatályba, a veszélyhelyzet pedig március 11-én, 15:00 órakor vette kezdetét.

     

    Az érdeklődők az alábbi linken olvashatják a rendelet teljes szövegét, amely egyéb fontos információt is tartalmaz:

     

    https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A2000047.KOR&txtreferer=00000001.txt

     


     

     

  • написание пресс-релиза
  • статьи для сайта
  • написание статей
  • новости для сайта
  • написание коммерческого предложения
  • продающий текст
  • копирайтинг
  • копирайтер
  • копирайтеры
  • SEO копирайтинг
  • рерайтинг
  • рекламные кампании в интернете
  • обслуживание сайта
  • биржи статей