• eyelash growth serum
  • Ma 2020. július 04., szombat, Ulrik napja van. Holnap Emese és Sarolta napja lesz.


    Április 11-én tartotta soros közgyűlését a Vállalkozók Ipartestülete, ami egyben tisztújítás is volt. A napirendi pontok szerint előbb Makai Lászlóné elnök értékelte az előző évben elvégzett munkát, és megköszönte tagok és az elnökség munkáját.

     

    A beszámolóban elhangzott, hogy „évről évre egyre nehezebb az ipartestületek munkája, az iparostársadalom élete. Az ipartestületek a létért, fennmaradásukért küzdenek. Új utakat kell keresnünk ahhoz, hogy a megélhetésünk és székházunk fenntartása biztosított legyen.”


    A nehézségek ellenére az ipartestület pozitív éves mérleggel zárt – arra, hogy miből és hogyan tudták ezt elérni szintén kitért a beszámoló.


    A tisztújító közgyűlésen a tagság nyílt szavazással ismételten bizalmat szavazott négy évre a régi vezetésnek. Elnök: Makai Lászlóné, alelnök: Dencs László, tagok: Tarjányi László, Tóth Vince, Tóth Károly. A felügyelő bizottságban is maradt a régi felállás: elnök: Kemecsei János, tagok: Bodor István,dr. Konkoly János. Ezúton is gratulálunk a régi-új elnökségnek, jó és eredményes munkát kívánunk!


    Az alábbiakban az elnöki beszámolóból idézünk.


    „Városunkban 2014-ben megalakult a Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület. Az egyesület megalakulását a Kiskunfélegyházi Ipartestület székházában megrendezett sajtótájékoztatón jelentette be Csányi József elnök, a MEGAPROFIL Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója és Lezsák Sándor tiszteletbeli elnök, az Országgyűlés alelnöke.


    Az egyesület célja, hogy a működő vállalkozások első kézből kapjanak tájékoztatást országos szintről. Célja a helyi gazdaságfejlesztés és a kis- és nagyvállalkozások közötti párbeszéd megtartása, a jó kapcsolatok ápolása. Ezen a napon került aláírásra az együttműködési megállapodás a Vállalkozók Ipartestülete is és a Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület között. Az önkormányzat is elismeri az ipartestületünk munkáját. Minden hónapban programegyeztető értekezletet tart a város. A programjaink országos és hivatalos fórumokon is megjelennek.


    Nagyon jó kapcsolatunk van több képző központtal. Iparosainknak és családtagjainak, valamint a város lakosságának különböző programokat, képzéseket szervezünk. Így például: vegyi áru eladó, boltvezető, pénzügyi-, számviteli ügyintéző, érettségire felkészítő képzés, kisgyermek gondozó… A múlt évben mintegy 300 embernek biztosítottunk szakmai és egyéb képzéseket. Az ipartestület és a város életét különböző klubok létrehozásával próbáltuk színesebbé tenni. Büszkén mondhatjuk, hogy a klubjaink mindenki megelégedésére működnek. Saját nyugdíjas klubot működtetünk. Havonta találkoznak, kirándulnak és színvonalas előadásokat hallgatnak. Példaértékű az összetartás a klubban.

    A városunkban sok az egyedülálló és magányos ember. Ezen próbáltunk változtatni, mikor létrehoztuk az Együtt-Magunkért Klubot az ipartestület székházában. A klub azóta is sikeresen működik. Kirándulnak, beszélgetnek, sakkoznak. Havonta kétszer találkoznak. A város más rétegét céloztuk meg, amikor megalapítottuk a Borbarátok klubját. Tagjai havonta egy alkalommal jönnek össze. A résztvevők létszáma már az első alkalommal elérte az ötven főt. Többek között vendégünk volt már a tavalyi év borásza Gálné Dignisz Éva is. Tartalmas és igen értékes előadást hallgathattunk meg. A programot borkóstoló is színesítette.


    Említést kell tenni a szakosztályokról is, amelyek szintén a Vállalkozók Ipartestületében kaptak helyet. Asztalitenisz szakosztályunk évek óta nagy sikerrel működik. Évente kétszer kétnapos városi asztalitenisz bajnokságot rendezünk, Sportolunk, mozgunk egy családi nap keretében. A sportesemény közös ebéddel zárul.


    Az autós szakosztályunknak tűzvédelmi-munkavédelmi oktatást szerveztünk. Az éves poroltó ellenőrzésben is segítjük vállalkozóinkat. A fuvarozóknak is képzéseket tartottuk. A vagyonőröknek a magánbiztonság-védelmi alapfeladatok témakörében képzést szerveztünk. A Magyar Vöröskereszt helyi szervezetével is nagyon jó a kapcsolatunk. Minden hónapban segítjük a munkájukat azzal, hogy ingyenesen helyet biztosítunk a véradásnak. A működésünkhöz olyan programokra is szükségünk van, amelyek a fenntartásunkat is biztosítják. Termeinket bérbe adjuk rendezvényekre, családi eseményekre. Iparosaink minden évben egy alkalommal ingyen kapják meg a helyiségeket saját családi rendezvényeikre, ezzel is próbáljuk segíteni őket.


    Kevés ipartestület mondhatja el magáról, hogy saját irodavetőt alkalmaz. Ezt is el tudtuk érni 2011-ben, a kolleganő jó segítsége az elnökségnek. Ipartestületünk 2010-ben anyagilag került a mély pontra, de mára már elmondhatjuk, hogy az akkor felhalmozott a több mint egymillió forintos adósságot visszafizettük, és a pénzügyi mérleget pozitívvá tudtuk átfordítani. Mára már nem kevés megtakarítással is rendelkezünk. A jövő évi terveink között szerepelnek különböző beruházások is. Az eddig elkezdett fejlesztéseket is folytatni fogjuk. A Vállalkozók Ipartestületében van a székhelye a 10 ipartestületet tömörítő megyei szövetségnek is. Több pályázaton indultunk az előző és az idei évben. Próbáljuk tanácsokkal és ötletekkel segíteni a megyében működő ipartestületeket is. A megyei szövetség javaslatára öt ipartestület adta be a NEA-s pályázatot, közülük három nyert.


    Még néhány szó a saját programjainkról. A nőnap tiszteletére megvendégeltük és virággal köszöntöttük idén is az iparos nőtársainkat. 50 fő vett részt ezen a köszöntésen. Már hagyomány, hogy a minden évben május második vasárnapján misét mondatunk a város lakosságáért és az iparosokért. Ez sosem maradhat el. A sok saját rendezvényünk közül kiemelném még az iparos mikulást, ahol a „kismanóknak” 60 csomagot osztottunk ki a színvonalas gyermekműsor után. Az iparos szilveszterünk talán az év egyik legsikeresebb rendezvénye volt. Több mint százan köszöntöttük az új évet együtt koccintva.


    Az éves közgyűlésen jubileumi kitüntetések átadására is sor került. Tizenhatan vették át a megérdemelt elismerést.


    15 éve éve ipartestületi tag:

    Benkó István, Faragó Ferenc, Gál András Tibor, Csizmadia László, Kerekes Ferenc, László Csaba, Karsai Mátyás, Kotroczó Sándor, Nagy József, Pék István


    25 éve ipartestületi tag:

    Dósa László, Konkoly János,Ifj. Hidegkúti Lajos


    30 éve ipartestületi tag:

    Kemecsei János, Czombos István


    40 éve éve ipartestületi tag:

    Gémes Károly


    Köszönjük kitartó és eredményes munkájukat!


    Zárszóként csak annyi, hogy jövőnket mindig, minden körülmények között pozitívan látjuk. Egy Madách Imre idézettel búcsúznánk. „Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni – ez az élet.”


    Az ipartestületet bemutató írást Makai Lászlóné készítette



     

     

  • написание пресс-релиза
  • статьи для сайта
  • написание статей
  • новости для сайта
  • написание коммерческого предложения
  • продающий текст
  • копирайтинг
  • копирайтер
  • копирайтеры
  • SEO копирайтинг
  • рерайтинг
  • рекламные кампании в интернете
  • обслуживание сайта
  • биржи статей