A magyar iparosság is keresi a kitörési pontokat, és ennek egyik megoldása lehetne a nagyvállalatokra jellemző költséghatékony, környezetkímélő gazdálkodási forma minél szélesebb körű elterjesztése - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke az MTI-nek.

 

 

Németh László elnök közölte, hogy a szövetség a német Hanza Parlament irányításával német, finn, lengyel partnerekkel részt vett abban az európai uniós mintaprojektben, amelynek célja a fenntartható gazdálkodás, a környezetvédelmi szemlélet meghonosítása a kis- és középvállalkozások körében.


A Bölcsőtől a bölcsőig nevet viselő uniós program lényege, hogy az újrahasznosítást szorgalmazza, és olyan megoldásokat javasol, amellyel a kisvállalkozások csökkenteni tudják a költségeiket és környezetkímélő gazdálkodást folytatnak - foglalta össze Németh László.


A 2014 szeptemberében indult és 2016. augusztus 31-ig tartó Erasmus+ programban az IPOSZ 22 ezer euró támogatást kapott.


A mintaprogramban 12 vállalkozás vesz részt, az átvilágítást követően tanácsadók révén megismerték a minél kevesebb hulladékkal járó, minél kevesebb energiát használó új termelési módot, hamarosan, a program lezárásaként, a vállalkozások bemutatják a saját területükön az új szemléletmód megvalósítására vonatkozó javaslataikat - mondta.